Ha nem tudom, nem fáj?

Vajon jobb-e nem tudni, hogy párunk félrelépett? Megúszhatjuk-e a fájdalmat, és megúszhatja-e a kapcsolat az elhallgatott hűtlenséget?

Már semmi nem lesz ugyanolyan

Bár holtomiglan-holtodiglan hűséget fogadunk egymásnak az oltár előtt, és egy párkapcsolat elindulásánál is „alapszabály”, hogy ezentúl szexuális életünket kizárólag párunkkal éljük, bizony megtörténhet, hogy elbukik az ember fia/lánya, és „félrefrigyel”.

 A megcsalás fájdalma a szerelmi fájdalmak legkegyetlenebbike, és általában egyenes út vezet a szakításhoz. Vannak persze kapcsolatok, amelyekben nagyjából feldolgozódik a kínzó élmény, ám „már semmi nem lesz ugyanaz”. Érdemes hát előre gondolkodni, és felülvizsgálni, mit kockáztatunk egy-egy kalanddal – vagyis érdemes lenne, de hát az ilyen történésekkor az agy az, ami a legkevésbé dolgozik. A félrelépés bárkivel megeshet – mégis leginkább a férfiak bűnlajtsromához írjuk általában hozzá a hajlamot. A férfiak valóban gyakrabban hűtlenkednek, ám ennek oka nem az, hogy ők erkölcstelenebbek neadjisten gonoszabbak lennének – egyszerűen csak ők a látványra és nem a személyiségre indulnak be, márpedig látvány jóval gyakrabban adódik, mint mélyen megismert, lenyűgöző egyéniségű csábító.

A nők útja hosszabb

Ez nem azt jelenti, hogy a nők ne tudnának elalélni, sőt egészen az ágyig alélni egy szexis, buja Don Juan ostromától, főleg, ha némi emelkedett hangulat is társul mellé. (Ismert a vicc, miszerint a nő panaszkodik a doktornak, hogy baj van a lábaival, ha alkoholt fogyaszt. – Zsibbadnak? – kérdi a doktor, mire a hölgy: - Nem, csak nem záródnak….) . Ám gyakoribb a beleszerelmesedés, hosszú ideje tartó flörtölés eredményeképp létrejövő ágyjelenet, ami egy folyamat, tehát időközben jó párszor van alkalmunk gondolkodni, hogy megéri-e. A férfiaknak ugyanezt az ingert már egy hozzájuk dörgölőző dekoltázs is megadja, gyakrabban bicsaklik hát meg a bokájuk a hűség rögös útján.

Megcsalás és megcsalás közt van különbség

De vajon el kell-e mondani a hűtlenséget? A két szélsőséges nézet szerint az eltitkolás rosszabb, mint maga a félrelépés ténye, a másik szerint „ha nem tudom, nem fáj”. Előbbiek azzal érvelnek, hogy az őszinteség hiányában megmérgeződik a kapcsolat, és hogy rendkívül megalázó, ha nem tud az ember arról, hogy elárulták – a másik nézet szószólói szerint a hűtlenséget bevalló férj csak önmaga lelkiismeretén könnyít a feleség fájdalma árán, ez gyengeségre vall, ő követte el, cipelje is csak abűntudat ólmos terhét csalfa vállain. Azt azonban még a gyónásellenes tábor is elismeri, hogy nem mindegy, milyen megcsalásról van szó. Ha csak egyszeri éjszaka volt egy veszekedés, egy elszabadult italozás vagy egy behálózó díva hatására, az teljesen más, mint a hetek óta tartó flörtölés vagy a rendszeres szextalálkozó. És bár a megcsalás az megcsalás, azért valóban vannak különbségek. Mindenkivel előfordult már, hogy túl sok bort ivott, és bizony kacérabb volt, mint ahogy egyébként mert volna, és olyan férfiakhoz érzett vonzódást, akikre máskor fel se figyel. Az alkohol pedig eltünteti a racionális gondolkodás képességét, az ösztönök átveszik az uralmat – ez teljesen emberi dolog, és ha így történt a félrefrigyelés, annak bizony nem sok köze van ahhoz, hogy szerelmesek vagyunk-e valakibe vagy sem. A „ha megcsaltál, akkor már nem szeretsz igazán” vádja nem minden esetben állja meg a helyét…. Sőt, még azt sem jelzi csalhatatlanul, hogy valami gond van a kapcsolatban: a legharmonikusabb házasság, a legmélyebb szerelem is eltűnhet a tudatot módosító szerek-szituációk ködében.

A tudatalatti aknamunkája

Hogy vajon egy ilyen éjszakáról kell-e tudnia a másik félnek? Tény, hogy fájdalmat okoz, és tény, hogy a gyónást tevő megkönnyebbül valamelyest a vallomás hatására. Ám az is tény, hogy titkokkal együtt élni azt jelenti, mint csendben felemésztődni. És ez nemcsak a titkot hordozóra igaz: magát a kapcsolatot is némán mételyezik a hazugságok, a jótékony tudatlanságok és a bűntudat. Hogy elbírja-e? Talán. Talán idővel enyhül minden, és mintha meg se történt volna az egész. Ám ne becsüljük alá a tudatalatti szerepét: sosem fogjuk megismerni, az elménkben elraktározott emlékek közül melyik hogyan formálja külső életünket. De egyben biztosak lehetünk: formálja…